Úgy döntöttünk Hildával, hogy kihasználjuk a hosszú hétvége nyújtotta lehetőséget, és ellátogatunk az ország leghűségesebb városába, Sopronba. Ránk fért a pihenés, úgy gondoltuk, a kellemest összekötjük a hasznossal, és a Magyar Múzsa folyóiratot újabb könyvtárakba, újabb olvasókhoz juttatjuk el. A gondolatot tett követte, a 2017-ben megkezdett kultúrhadjárat következő helyszíne Nyugat-Magyarország volt.

Október 29-én, korán reggel indultunk a Keleti-pályaudvarról a GYSEV egyik szerelvényével. Kifogástalan szolgáltatás, megjegyzem, ekkor még nem volt kötelező a maszkviselés a közlekedési eszközökön, ezért valóban kényelmesen utaztunk, amit a folyóiratunk legújabb számának egy példányával köszöntünk meg a kalauznak. A derék vasutas megköszönte, és nagy örömünkre kijelentette, hogy ismeri, hallott már a folyóiratról, csak még nem olvasta. Elégedetten mondtam Hildának, hogy máris szereztünk egy új olvasót.

Én még sosem jártam Sopronban, mondhatni, Győrt elhagyva, ismeretlen tájon jártam. Csorna, Kapuvár, sorban következtek az állomások, két és fél óra utazás után megérkeztünk Sopronba. A Panoráma Szállóban foglaltunk szállást, ami a Lövérekben található, nincs messze az állomástól, de a majd kétszáz darab folyóirattal megterhelő lett volna elgyalogolni odáig, hegyre fel, ezért taxit fogtunk. Itt rögtön meg kell jegyeznem egy negatívumot a várossal kapcsolatban. Nagyon kell vigyázni a soproni taxisokkal. Már az első alkalommal átvertek minket, de erre csak másnap jöttünk rá. Ugyanis, Szombathelyről Sopronba visszatérve, Hilda már nagyon fáradt volt, a busz pedig másfél óra múlva indult volna, ezért újra taxival mentünk a szállásra, egy rövidebb úton kb. 1800 forintért. A korábbi taxis jóval többért vitt, egy másik pedig egyenesen a dupláját kérte el ennek.

Na, de ennyit a negatívumokról! A szállás közelében található a Soproni Egyetem épületegyüttese és a könyvtár. Először ide vittük el a folyóirat eddig megjelent 20 számának egy-egy példányát. A szerkesztő társakkal úgy beszéltük meg, amely intézmény megrendeli a folyóiratot, ajándékba megkapja a korábban megjelent számok sorozatát. Az egyetemi könyvtárnak egy nem túl vonzó épület ad otthont, viszont a munkatársak barátsággal fogadtak, örültek az ajándéknak. Ezt követően elsétáltunk a városközpont szélén található Széchenyi István Városi Könyvtárba. Az épület korábban iskolaként működött. Itt Bella Judit, a folyóiratokkal foglalkozó részleg vezetője vette át Hildától az ajándék példányokat. A beszélgetés során felvetődött, hogy a jövőben a könyvtárban tarthatnánk egy folyóirat bemutatót, ahol bemutatkozhatnának a szerzőink. Mintegy ajánlásként elmondtam, hogy a folyóiratunkban, többek között, olyan kiváló és jelentős szerzők publikálnak rendszeresen, mint Bánki Éva, Pardi Anna, Jóna Dávid, Döbrentei Kornél, Benke László, Kégl Ildikó, Ambrus József, Balázs F. Attila, Aranyi László, Z. Németh István, Kalász István, vagy a mellettem álló Katzler Hilda.

Ezzel a hivatalos részt aznapra letudtuk, jöhetett a városnézés. Bejártuk a teljes Várkerületet, közben éttermekben, múzeumokban, kávézókban, galériákban, ajándékboltokban stb. terjesztettük a folyóiratot. Különösen örült az ajándéknak a Jégverem Fogadó fiatal pincére, aki elmondása szerint szereti a verseket és a regényeket. Az egyik kávézó pultos hölgye több példányt is kért, a barátnői számára. A szerkesztőségben volt néhány vitánk arról, hogy szerencsés-e ingyen osztogatni a folyóiratot, mivel ezzel leértékeljük azt, az emberek többnyire nem becsülik azon dolgokat, amelyekért nem kell fizetni. Én viszont azt vallom, hogy a régebben megjelent számok csak a port fogják a szerkesztőségben, így elajándékozva viszont a kortárs magyar irodalom egy szelete olyan emberekhez is eljut, akik nem vásárolnak irodalmi kiadványokat, vagy talán nem is olvasnak ilyeneket. Az irodalmat, a kultúrát el kell juttatni a társadalom minden rétegéhez. Engem igazol a tény, hogy amióta rendszeresen beviszem a folyóiratot a másik munkahelyemre, sokan kérdezik, hogy mikor fog megjelenni a következő szám. De ugyanez a helyzet a lakókörnyezetemben is. Még 2019-ben történt az eset, amikor a Móricz Zsigmond körtéren egy kéregető hajléktalannak, a pénzérmék mellett, adtam egy példányt a Múzsából. Egy hét múlva megszólított, hogy olvasta ám a könyvet, mert neki az volt, a szép verseket. Leginkább Túri Zsuzsa versei tetszettek neki. De rendszeresen hagyok példányokat a MÚK székházával szemben található Fapados kocsmában is, ahol számos olvasóra tettünk már szert.

Sopronhoz visszakanyarodva, gyönyörű város, tele történelmi épületekkel, keveredik itt egymással a gótika, a román stílus, a barokkal, de néhol még egy kis reneszánsz is fellelhető. Mivel közeledett a mindenszentek és a halottak napja, Hildával, a Kecske-templomban, elhunyt szeretteinkért elmondtunk egy imát, és gyújtottunk egy-egy gyertyát. Megemlékeztünk a folyóirat eltávozott szerzőiről is.

Másnap a közeli Szombathelyre vonatoztunk, ahová Hilda kicsit hazatért. Tavaly voltunk már itt a Múzsával, de az október 23-i ünnep miatt a könyvtárak zárva voltak. A Berzsenyi Dániel Könyvtár a dr. Antall József téren áll, legalábbis a központi épület, mert városszerte négy fiókkönyvtár is működik. Ide két sorozatot is vittünk. A kedves hölgy, aki átvette a csomagot, megígérte, hogy okvetlenül megrendelik a Múzsát, továbbá figyelmünkbe ajánlotta az Életünk című irodalmi folyóiratot, amelyet a könyvtár jelentet meg. Ha már negatív előjellel szót ejtettem a soproni taxisokról, akkor hadd szóljak pozitívan egy szombathelyi taxisról. A könyvtár ugyan nincs messze az állomástól, de én alaposan felpakoltam a folyóiratokból, ráadásul Hildának elkezdett fájni a megműtött lába, ezért taxit fogtunk. Az öregúrral útközben elbeszélgettünk. Kérdezte, mi járatban vagyunk. Amikor megtudta, hogy Budapestről jöttünk, és folyóiratokat hoztunk a városi könyvtárnak, meglepetésünkre, nem kért pénzt a fuvarért. Természetesen, kedvességét néhány folyóirattal jutalmaztuk.

Szombathelyen, sajnos, nem kedvezett nekünk az időjárás, hideg volt és erősen fújt a szél. Gyorsan megnéztük a gyönyörű főteret, csináltunk pár fotót, aztán meglátogattunk néhány ismert vendéglátóhelyet, ahol ajándékként hagytunk néhány Múzsát. A tippmixen volt néhány biztosnak ígérkező meccs, ezért az állomás közelében megjátszottam egy szelvényt. A kedves kiszolgáló hölgynek átadtam egy folyóiratot, amit meghallott egy roma fiatalember, és megkérdezte, hogy ő is kaphatna-e, mivel az édesanyja szereti olvasni ezeket az ,,izéket”. Adtam többet is neki, mondván, olvassa el ő is ezeket az ,,izéket”, az nem árthat.

A folyóirat kinézetét már sokan bírálták, hogy nem elég modern, az 1980-as éveket idézi, sőt, az egyik fiatal festő szerint, az 1890-es éveket. Bár nem tudom, hogy ez önmagában miért lenne baj, hiszen egy konzervatív irodalmi folyóiratról van szó, az viszont megnyugtató, hogy sokkal többen dicsérik, hiszen a borítókon ismert és elismert képzőművészek munkái szerepelnek, akikkel a képzőművészeti rovat vezetője, Mártonfi Benke Márta készíti az interjúkat.

A harmadik nap Fertődre látogattunk, a méltán híres Esterházy-kastélyt néztük meg, ami stílusosan a Joseph Haydn utca 2. szám alatt található. Sajnos, a község könyvtára, vasárnap és ünnep lévén, zárva volt, ezért maradt a gerilla módszer, amelyet már a soproni buszállomáson alkalmaztam. A buszunk indulásáig egy órát kellett várni, gondoltam, ezt kihasználom. Mivel ketten nem tudunk az ország minden tájára eljutni, ez fizikai képtelenség, no, meg a pénztárca sem bírja, utazzanak hát a folyóiratok. A váróteremben ülők között szétosztottam néhány példányt, így a számunkra kedves folyóirat eljutott Csornára, Kapuvárra, Balfra, Hidegségbe, Fertőszéplakra, Fertőszentmiklósra, Hegykőre, Kelénpatakra, Fertőbozra, Fertőmeggyesre és Pomogyba is.

Fertődre mi vittünk a Múzsából. Sajnos a kastély nem közvetlen állami tulajdonban van, ezért nem tudtuk kihasználni az újságíró igazolvány nyújtotta kedvezményeket, de a látvány, az élmény minden pénzt megért. Sajnos, a kastély éppen felújítás alatt áll, ez csak a látogatóknak sajnos, ezért csak egy kis része megtekinthető. A tárlatvezető hölgynek és munkatársainak is ajándékoztunk néhány példányt a folyóiratból, csakúgy mint a kastéllyal szemben lévő Gránátos vendéglő munkatársainak, és az út túloldalán lévő árusoknak. Bárhol járunk Hildával, mindig veszünk hűtőmágnest, hogy ahányszor otthon, Angyalföldön kinyitjuk a hűtőszekrényt, mindig eszünkbe jussanak a kellemes élmények. A napot Sopronban a Gyógygödör étteremben zártuk, ahol bizony a Gyógygödör fatál kifogott rajtunk, a maradékot elcsomagoltuk, másnapra megvolt a reggeli. Gyors kiszolgálás, remek ételek és ízek, na és a finom Soproni sör jellemzi a helyet. A szíves vendéglátást a Magyar Múzsa példányaival honoráltuk, de mielőtt bárki mást gondolna, azért a számlát is rendeztük.

November 1-je, az utolsó napunk volt Sopronban. Mivel a három napban sokat sétáltunk és cipekedtünk, úgy gondoltuk, ránk fér egy kis lazítás a városi uszodában. Tágas, modern épület, nemrég adták át a vízpártoló közönségnek. A kedvezményes jegy 700 forint, amely kétórás úszkálásra jogosít fel. Én majdnem minden medencét kipróbáltam, amíg Hilda a pezsgő medence és a jakuzzi között ingázott. Az uszoda után még betértünk az Arany Fácán étterembe, ahol libanapokat tartottak, a liba pedig Hilda egyik kedvenc eledele. A Panoráma Szállóból még délelőtt kiköltöztünk, itt is hagytunk a folyóiratból, a csomagjainkat otthagyhattuk a recepción. Csak ajánlani tudom a panziót a Sopronba látogató olvasóknak. Olcsó árak, kényelmes ágyak, na, és a pazar kilátás a városra. Egyébként sétálva is 20 percre van a történelmi városközponttól. A vasútállomás sincs messze. Ezúttal már kevesebb csomagunk volt, ezért kényelmesen elsétáltunk a sínpárok házáig. Persze, a hazaút is tartogatott számunkra némi izgalmat. Úgy gondoltuk, hogy mégis a korábbi vonattal megyünk, amelyre 6 perc volt az indulásáig, a következő pesti gyors pedig két óra múlva indult. Hilda vásárolta meg a helyjegyeket, de közben leállt a terminál. A vonat 14,21-kor már indult volna, de én nyomatékosan megkértem a kalauz hölgyet, hogy várjon még egy kicsit! Tulajdonképpen három percig feltartóztattuk a Budapestre induló vonatot. Akkor ezt nem éltük meg olyan viccesen, de már Kapuvárnál járva eszembe jutott, hogy a vonatok megállításában olyan elődeink voltak, mint Jesse James, Butch Cassidy vagy maga a rettegett Koba, ráadásul mi is viseltünk maszkot. A viccet félretéve, a hatályos kormányrendelet miatt a visszaúton, szabályosan, a szájat és az orrot eltakaró maszkban utaztunk. De minket nem lehet megállítani, már tervezzük a kultúr-hadjárat folytatását, az új célpontok között, olyan helységek szerepelnek, mint Debrecen, Nyíregyháza, Hatvan, Gyöngyös, Szentendre, Zsámbék vagy Százhalombatta. Köszönöm a figyelmet, a Múzsa legyen veletek!

Lengyel János