Archive

Kezdőlap
Album

Pillanatképek a 2022. március 12-ei ünnepi rendezvényünkről és a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjak átadásáról

Az ünnepi rendezvény közönsége a Bartók Béla úti székházban Dr. Lovas Dániel, a MÚK elnöke köszönti a megjelenteket, az előtérben Puskás Levente gitárművész Mohai Gábor előadóművész, a MÚK tagja Petőfi
Album Laudációk

Elnökségi tagunk, Balogh Andrea Johanna a kiemelkedő újságírói tevékenységért adományozott Táncsics Mihály-díj idei kitüntetettje

Március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából Táncsics Mihály-díjat kapott a Magyar Újságírók Közössége elnökségi tagja, Balogh Andrea Johanna. A kitüntetett 2000 óta egészségügyi újságíró, jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztériumi sajtófőnöke,

Médiavilág

Emelkedett hangulatú, közös ünnepségen adtuk át az idei Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjakat

A Magyar Sajtó Napjára és 1848 forradalmára emlékező ünnepi rendezvényünket, az idei évben első alkalommal, közösen rendeztük meg a Magyar Nemzeti Írószövetséggel. Az ünnepi összejövetel sokak figyelmét felkeltette, így a

Médiavilág

Meghívó március 15-ei ünnepi megemlékezésünkre és díjátadó rendezvényünkre a Bartók Béla úti székházba

Szeretettel meghívjuk Bartók Béla úti székházunkba a 2022. március 12-én (szombaton) 14 órakor kezdődő ünnepi megemlékezésre. A Magyar Újságírók Közössége és a Magyar Nemzeti Írószövetség közös ünnepi rendezvényének programja Megemlékezés