Archive

Kezdőlap
Szemle

Kósa Csaba: „Az első lélekzet”

Van nekem egy 1848-ban kinyomtatott Nemzeti Dalom – fakszimilében. Amikor kézbe veszem, mintha felzúgna az időrengeteg. A vers alatt Petőfi Sándor kézírása – fakszimilében, természetesen ez is. De hát mégis

Emlékezzünk

Kósa Csaba: Székházunk

A Csonka ház Az egyik hétvégen, szombaton – ritka pillanat -, a budai Bartók Béla úton nyitva találom a Csonka János Múzeumot. Kihasználom az alkalmat. Kivételes szerencsémre odabenn találom Csonka

Médiavilág

MÚK DÍJAK 2010. MÁRCIUS 15-ÉN:

PETŐFI SÁNDOR SAJTÓSZABADSÁG-DÍJAT KAPOTT: KŐSZEGHY ELEMÉR, A KÁRPÁTI IGAZ SZÓ FŐSZERKESZTŐJE, MEGYERI DÁVID, A MAGYAR NEMZET FŐMUNKATÁRSA, TARICS PÉTER, A DUNA TELEVÍZIÓ ÉS A KAPU MUNKATÁRSA LANT ÉS TOLL-DÍJAT KAPOTT:

Laudációk

Hardi Péter: Laudáció helyett, magamról)

Nem baj az, ha szerzel egy papírt az újságíró iskolában, döntötte el a kérdést a főnököm. A református egyház sajtóosztályán dolgoztam akkoriban. Korábban ugyan egyháztörténész szerettem volna lenni, de ebből

Laudációk

Kőszeghy Elemér

(A laudációt elmondta: Kaiser László) Az 1960-ban született, ötvenéves, Ungváron élő és tevékenykedő Kőszeghy Elemér újságíró, költő a kárpátaljai kulturális élet jelentős és meghatározó alakja, ugyanakkor tevékenysége túlmutat a régión,

Laudációk

Kovács János

( A laudációt elmondta: Rideg István ) A Mesterszállási Falufigyelő főszerkesztője küldetéses, ízig-vérig lokálpatrióta ember. Megvan a felkészültsége, az akaratereje, a stílusa, a tudása, a folyton égő lelkiismerete. A veszélybe

Dokumentumok

A megyei napilapok védelmében

A Magyar Újságírók Közösségének Nyilatkozata A Ringier-Axel Springer óriásfúzió bejelentése jelzi, hogy a hazai sajtó jelentős részét érintő döntések továbbra is külföldön születnek meg, előzetes egyeztetés, a hazai szereplők megkérdezése

Laudációk

Megyeri Dávid

A laudációt elmondta: Szerető Szabolcs Erre az elismerésre szokás azt mondani, kijárt már a díjazottnak. Másként fogalmazva: ideje volt Megyeri Dávid kitüntetésének. Ideje, hiszen Dávid évtizedek óta újságírással keresi a

Laudációk

Winternitz Ferenc laudációja

Elmondta: Kósa Csaba Egyéni látásmódú fotóművész és fotóriporter, Vidék-Magyarország életének hiteles és fáradhatatlan képi krónikása. 1940. július 5-én született Siklóson, ahol édesapja járás főszolgabírója volt. 1944-ben a nyilasok internálták őt,