Kron Zsuzsanna festőművész kiállítása a MÚK-ban

Kron Zsuzsanna festőművésznek nyílt nagy sikerű kiállítása az elmúlt héten, a Magyar Újságírók Közössége Bartók Béla úti székházában. Mint arról már beszámoltunk, az idei évtől a MÚK is csatlakozott a Bráda Tibor festőművész által kezdeményezett és immár 16 éve megrendezett Magyar Festészet Napjához. A rendezvényt működtető alapítvány célja, hogy minél több hazai és határon kívül élő magyar festőnek lehetőséget adjon a bemutatkozásra. A több napig és több helyszínen folyó festészet napi események közül kiemelkedő volt a Galériaséták a Bartók Béla Boulevard-on. A 13-ai séta keretében több mint tíz galériát járt végig az érdeklődő közönség, Sipos Endre művészetfilozófus és Garami Gréta művészettörténész kalauzolásával. A galériák sorában szerepelt a MÚK, melynek kiállító terme most már rendszeresen helyet ad képzőművészeti csoportos vagy egyéni kiállításoknak.  Kron Zsuzsanna Budapesten élő, de Ungvárról származó festőművész. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Vízfestők társaságának, a Fővárosi Festő Stúdiónak.  A MÚK kiállító termében bemutatott Tájak éneke című kiállításán finom, lírai, utazások hangulatát megörökítő olajképei láthatók.  A művésznő alkotásait Sipos Endre művészetfilozófus ajánlotta a nagy számban megjelenő közönség figyelmébe. Egyébként
Október 19-én, 14 órakor a MÚK 1956-ra emlékező ünnepségén még megtekinthető Kron Zsuzsa tárlata. Szeretettel várjuk a MÚK-tagokat, és minden érdeklődőt!

Kategória: Médiavilág

About Author