Kollégánk a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal tanácsadó testületében

Bogdándi Ferencet, a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft. online- és közösségi médiaszerkesztőjét még március elején a Magyar Újságírók Közössége (MÚK) jelölte a kerekasztal tagjai sorába.

Kinevezéséről néhány nappal ezelőtt dr. Karas Mónika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke levélben tájékoztatta dr. Lovas Dánielt, a MÚK elnökét. Mivel a téma, a gyermekek védelme az internet káros hatásai ellen, kiemelkedő jelentőségű, számunkra igen fontos, hogy Bogdándi Ferenc tagtársunkat a MÚK képviseletében beválasztották a Nemzeti Média Hírközlési Hatóság Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal tagjai sorába. A megbízatás három évre szól.

A kerekasztal második ciklusának alakuló ülésére 2017. március 28-án került sor, ahol Koltay András Médiatanács-tagot Bene Emese, az NMHH szabályozáskoordinációs osztályvezetője váltotta elnökként, a 21 tagú testületből 12-en folytatják munkájukat.

A 21 tagú tanácsadó testület célja, hogy ösztönözze a kiskorúak védelmét a világhálón, és támogassa a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének munkáját. Ennek érdekében állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki a gyermekbarát internetezés elterjesztésére, így a szűrőszoftverek hatékony alkalmazására is, valamint a gyerekek és szüleik médiatudatosságának növelésére. A szervezetnek nincs hatásköre kötelező erejű jogi normák megalkotására, az önszabályozás és a jó gyakorlatok ösztönzésével azonban hatékony szereplővé válhat a médiaszabályozásban. A grémium egyedi ügyeket is jogosult megvizsgálni. Bárki fordulhat hozzájuk, aki azt tapasztalja, hogy a tartalomszolgáltató gyermekvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával tesz közzé olyan információkat, amelyek súlyosan károsíthatják a kiskorúak szellemi, lelki fejlődését például erőszak kegyetlen vagy a szexualitás naturális ábrázolásával.

(A hiros.hu cikke nyomán)

Kategória: Médiavilág
Tags: internet

About Author