Kósa Csaba: Székházunk

A Csonka ház
Az egyik hétvégen, szombaton – ritka pillanat -, a budai Bartók Béla úton nyitva találom a Csonka János Múzeumot. Kihasználom az alkalmat.
Kivételes szerencsémre odabenn találom Csonka Líviát, Csonka János még élő unokáját.
Magas, vékony hölgy, nyugdíjas nyelvtanárnő: kedvesen, finom humorral vezet végig a kiállított gépek között. De valami zárkózottságot érzek rajta. Valami megilletődöttséget.
Végtére is a Csonka házban vagyunk, abban a három emeletes Bartók Béla úti polgári házban, amelyet a nagyapja álmodott meg, amelyben a Csonkák éltek, amelyben az édesapja, Csonka Pál is lakott, s amelyben ő maga meglátta a napvilágot. Az első világháború után Csonka János a családjának, a fiainak építtette ezt a gyönyörű szecessziós házat. Élete második felében megtehette ezt. A szegedi gépkovács hetedik fia akkor már meghódította a világot. Feltalálta a porlasztót, megalkotta az első háromkerekű motoros triciklit, amelyet az 1900. esztendőben a Magyar Posta a levelek begyűjtésére vásárolt meg. 1906-ban már a Csonka-féle első magyar automobil is elkészült. A Posta harminchat ilyen gépkocsit állított hadrendbe – akkor még szolgálatként végezte a feladatát, nem valamiféle büntető célzattal.
De az egyetemet nem végzett műszaki zseni számtalan más találmányát is megalkotta már. A három emeletes ház alagsorában kis gépgyártó üzemet rendezett be – ebből a műhelyből nőtt ki a későbbi híres Csonka Gépgyár, amelyet az államosítás után Kismotor és Gépgyárnak neveztek el.
Csonka János élettörténetét ismerem. Tudom, hogy – utolsó nagy találmányát, a szétszerelhető motoros láncfűrészt útjára indítva – még a második világháború előtt meghalt. Nyolcvanhét esztendős korában. A sors kegyes volt hozzá: a magyar technikatörténet egyik legnagyobb lángelméjét ily módon megkímélte a vesszőfutástól.
Övéit viszont nem. Csonka Lívia, az unoka tárgyszerűen elsorolja: kivel mi történt 1945, illetve 1948 után.
Ifj. Csonka János, a kitűnő gépészmérnök az édesapja építette ház harmadik emeletén lakott a családjával. (Ezt a harmadik emeleti lakást vásárolta meg 2008-ban székházának a Magyar Újságírók Közössége.)
Ifj. Csonka János a Csonka Gépgyár első igazgatójaként, a második világháború előtt párja nélküli, munkásvédő szociális intézkedéseket vezetett be. 1948-ban emigrálnia kellett.
Éppen úgy, mint szintén gépészmérnök és feltaláló öccsének, a Bartók Béla úti ház I. emeleti lakójának, Csonka Bélának. Egyik – egyébként kommunista – munkásuk kereste meg őket éjszaka: meneküljenek, mert reggel jön értük az ávó. Összeesküvéssel vádolják őket. Autójukkal még virradat előtt elérték a határt – átcsúsztak.
Lakásukat természetesen elvették, mint ahogy az egész Csonka-házat államosították.
Bélának nem volt családja, Jánosét kitelepítették a Hortobágyra. A nagy családból ketten maradhattak a házban. Csonka Jánosné és Csonka Pál – Csonka Lívia édesapja.
Özvegy Csonka Jánosnét Bécsben ismerte meg a férje, osztrák lány volt, nálunk tanult meg magyarul. 1948 után a földszinti lakásból leválasztott kis kuckóban húzta meg magát, társbérlőként. 1956. október 23. után két külföldre menekült fia, János és Béla üzent neki Amerikából: induljon azonnal, érte mennek Bécsbe. Édesanyjuk visszaüzent, hogy marad. Nem mehet – mert ő magyar.
Csonka Pál a második emeleti lakásból leválasztott fél lakásban élt. Reá, az akkor már Európa-hírű építész professzorra mindenképp szüksége volt az új rendszernek. 1954-ben még a Kossuth-díjat is megkapta.
De 1957-ben – bár 56-ban embereket mentett a Műegyetemen – eltávolították a tanszékéről. Elég volt ehhez annyi, hogy rokonszenvezett a forradalommal. Csak a nyugati ismertsége mentette meg a meghurcolástól.
Ifj. Csonka János és Csonka Béla hírneves gépészmérnök, feltaláló lett Amerikában. 1990 előtt haltak meg. Soha nem látták viszont szülőhazájukat.
Csonka Pált 1987-ben temették el. A Csonka ház második emeletén ma is olvasható a neve a megmaradt fél lakás névtábláján. Ma Csonka János dédunokájának, Csonka Pál unokájának családja él ott.
Nagy társasház ez a Bartók Béla úti – sokféle lakóval. Ki tudja, hogy kik voltak a Csonkák, ki nem.
Az alagsorban pedig Csonka János Múzeum van – csak éppenséggel zárt kapuval. Ebben a hazában nincsen pénz a működtetésére – egy, egyetlen egy árva múzeumőrre.
Nekem sikerült bejutottam.
Hallgattam Csonka Líviát, ezt a nyúlánk, kicsit tartózkodó, kicsit megilletődött nyugdíjas tanárnőt, aki véletlenül sem ejt ki panaszos szót a száján – meghallgattam a Csonka család történetét.
Magyarország újabbkori története van abban.