Magyar Múzsa

Kezdőlap
Magyar Múzsa

A Magyar Múzsa Gyulán

Október 8-án, 17 órai kezdettel folyóirat bemutatót tartottunk a Gyulai Mogyoróssy János Könyvtárban. Eredeti terv szerint Katzler Hildával ketten léptünk volna fel, de végül velünk tartott Ambrus József költő is,

Magyar Múzsa

A Magyar Múzsával a svájci hegyek között

Ezt a két fotót A. Túri Zsuzsától, Magyar Múzsa folyóiratunk Svájcban élő szerzőjétől kaptuk, aki folyóiratunk egyik olyan példányával látható a képen, amelyikben írása megjelent. Szívesen adjuk közre a svájci
Magyar Múzsa

Kárpátaljáról jöttem: a könyv az életem

Beszélgetés Varga Évával, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökével Varga Éva, a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatója, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke. Korábban elnyerte a „Könyvtár, ami összeköt” című

Magyar Múzsa

Megjelent a Magyar Múzsa idei első száma

A Magyar Múzsa 2021 márciusi számának borítója Fazekas Magdolna festményével. A folyóirat teljes anyaga pdf-formátumban honlapunkon olvasható, illetve letölthető.
Magyar Múzsa

A Magyar Múzsával Magyarországon: szombathelyi múzeumlátogatások, a római kor emlékei között az Iseumban

A párommal, Katzler Hilda költővel október 23-25-e között A Magyar Múzsával Magyarországon! című programunk keretében ezúttal Vas megyébe látogattunk el. Hilda több évtizeden át élt Szombathelyen, ezért méltán mondhatja, hogy

Magyar Múzsa Médiavilág

Utazások a Magyar Múzsával Magyarországon!

Még a nyáron fogalmazódott meg bennem a gondolat, ha már a világjárvány miatt nem tudunk külföldre utazni, fedezzük fel Magyarországot! Mivel a párom, Katzler Hilda és én is tagjai vagyunk

Magyar Múzsa

Megjelent a Magyar Múzsa szeptemberi száma

Megjelent a Magyar Múzsa szeptemberi száma, melynek a borítóján Mártonfi Benke Márta Ábrándos este című festménye szerepel. A negyedévente megjelenő kulturális folyóirat ezúttal is tartalmas: Domonkos László Gúzsbantánc című, a

Magyar Múzsa

Domonkos László: Ahogy lehet

Domonkos László írása a Magyar Múzsa folyóirat 2020. márciusi számában jelent meg. A jobboldali egérgomb megnyomása után a "kép megnyitása új lapon" funkcióval nagyítható a szöveg kényelmesen olvasható méretűre.
Magyar Múzsa

Döbrentei Kornél: Betilthatatlan szívdobogás

Döbrentei Kornél verse a Magyar Múzsa 2020. márciusi számából