Kovács János

( A laudációt elmondta: Rideg István )
A Mesterszállási Falufigyelő főszerkesztője küldetéses, ízig-vérig lokálpatrióta ember. Megvan a felkészültsége, az akaratereje, a stílusa, a tudása, a folyton égő lelkiismerete. A veszélybe került nagykunsági kultúra megőrzésért harcol a tollával. Ötvennégy éves, hithű katolikus.
A népi írók utóda-rokona. Próbálkozásait kezdettől fogva a „népben, nemzetben” való, Veres Péter-i felelősségteljes gondolkozás jellemzi, amikor értékeket keres és mutat fel, erkölcsi tisztásokat, igaz embereket, helytállásokat. Együtt érző szíve mindig a kifosztottaké és földönfutóké.
Kovács János éppen húsz éve szerkeszti alázattal egy faluban, Mesterszálláson a Falufigyelőt, a havi lapot, és ahogy a Nagykunság csücskéből, mint egy archimédeszi pontból kitekint az egész nagykun tájhazára, mintákat lelve benne falujának, az egyedülálló a magyar sajtó történetében!
Vérbeli, lélekemelő újságíró, ezért írásainak zenéje van. Munkássága: konzervatív, de a szó jó értelmében, mert a közösségének él. (Távol áll tőle a posztmodern, mint Makó Jeruzsálemtől!)
A Falufigyelő a maga módján világító őrtorony a Nagykunság végvidékén. Elsősorban a hely szellemét tartja ébren, a tájhaza minden zegzugára figyelmes. Kíváncsisága, ha kell, a már feledésbe ment, a már senkinek eszébe se jutó információkat újítja fel, hogy lelkesítsen velük. A főszerkesztő a település mindenese, lelki gondozója, „lámpása”, hogy Gárdonyi, „fáklyája”, hogy Móricz kifejezésével éljünk. Újságíró és író. Csupaszív ember, aki legutóbbi könyvében, a Nagykunsági Tükörben hol elégikus átéléssel, hol pedig a „legnagyobb magyarra”, Széchenyire jellemző ügybuzgalommal fogalmaz. Máskor pedig mórás megértő, móriczos lelkesedő kedvvel, vagy mikszáthos bölcsességgel rója a sorokat.