Kezdőlap » Médiavilág

Ünnepi megemlékezés és kiállításmegnyitó a márciusi évfordulón

2017. március 14.

 

A Magyar Sajtó Napjára és 1848 győztes forradalmára emlékező ünnepi rendezvényünk időpontja idén épp a Magyar Újságírók Közössége megalakulásának 25. évfordulójára esett. A jubileumi alkalom sokak figyelmét felkeltette, így a szokásosnál is többen vettek részt a március 13-án, délután rendezett sajtónapi ünnepségünkön. Tagjainkon kívül eljött jónéhány olyan meghívott is, akik először jártak a Bartók Béla úti székházban.

A házigazdák nevében Füzesi Péter köszöntötte a megjelenteket, név szerint is megemlítve a kiállító művészeket és Hargitai Miklóst, a MÚOSZ elnökét. Albert Béla zongorajátéka után két Arany János vers hangzott el, majd dr. Lovas Dániel, a MÚK elnöke mondott beszédet. Ezután Madár János alelnök tavaly elhunyt elnökünkre, Kósa Csabára emlékező versét olvasta fel.

Az ünnepi megemlékezést követően dr. Kelényi István művészettörténész nyitotta meg a MÚK I. Tavaszi Képzőművészeti Tárlatát. A kiállító művészek közül a MÚK elnöksége Aranydiplomával díjazta Aknay János Kossuth-díjas festőművész kiállított alkotásait. A két ezüstdiplomát Bráda Tibor és Puha Ferenc festőművészek kapták.

Gácsi Anna művésztanár egyméteres átmérőjű mézeskalács kompozíciójának bemutatója és közös elfogyasztása is szerepelt az ünnepi programban, mely jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel ért véget a kora esti órákban.

(Fotók: fugeçu kacsó)