Nédó Géza újságíró, népművelő, pedagógus, 1945. november 20-án, Orosházán született. Katonai szolgálata (1965-1967), és egy gyulai kitérő után (sport), Orosházára 1987-ben tért vissza. A rendszerváltozás előtt, 1988-ban Békéscsabán megalakul az első megyei polgári hetilap (Heti Délkelet), melynek külsős munkatársa lesz. Főállásban ekkor az Orosházi Petőfi Művelődési Központ népművelőjeként dolgozik. 1991-ben az induló Orosházi Naplóhoz hívják. Időközben elvégzi a József Attila Tudományegyetem tanárképző szakát, majd szintén a bölcsészkaron, újságírói végzettséget szerez. A Békéscsabán kiadott Heti Délkelet nevű lapnál 1993-ban belső, főállású munkatárs lesz. Tótkomlósra – felesége halála után – 1994-ben kerül. A Komlósi Krónikát 2002. december 15-én alapítja, és adja ki. Az újságíráson kívül egy angol településkutató intézetnek is dolgozik. Több könyvet ír. Első könyve 1997-ben jelenik meg, címe: „A búrok földjén”, amely Dél-Afrikáról szól. Két évvel később hivatalosan az USA-ba megy. Erről az útról is könyv készül, melynek címe: „A vadnyugaton túl”. Az Amerikai Egyesült Államokban, több városban is rövidebb-hosszabb időt tölt el. Kanadába – szintén hivatalosan – 2003-ban utazik, a Montreali Krónika munkatársa lesz.

Pusztavámra 2011 februárjában költözik, s még ez év júniusában – a helyi önkormányzat kiadásában és finanszírozásában –, megjelenteti a Pusztavámi Krónikát. Az V. évadát megélt lap a helyi közösség tájékoztatására jön létre, melynek főszerkesztője volt 2016 januárjáig. Jelenleg tudósítója a Fejér Megyei Hírlapnak, vezető szerkesztője a Móri Mária Rádiónak.

NÉDÓ GÉZA ezt írja magáról:

Újságíró ars poétikám a következő: „Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat! Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet! Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat! Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet! Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!” (Charles Reade).

Sokszor felteszem magamban a kérdést: mit jelent vidéki újságírónak lenni? Férfiasan bevallom, ma sem tudom pontosan. Nincs rá semmiféle definíció. Annyit sejtek, hogy a friss hírért fel kell áldozni szabadidőnket, mert helyünkbe senki sem hozza a napi, vagy heti anyagot. Persze ezzel nem mondtam újat. A városi újságíró is „beépül” környezetébe, figyeli az eseményeket, „kiszimatolja” a legfrissebb híreket. A vidéki újságírónak nincs, nem is szabad, hogy műfaji „megkötései” legyenek. Otthonosan kell mozognia a különböző sajtóműfajokban, témákban. A gazdaságiban, a politikaiban, a kulturálisban, vagy akár a helyi sportban. A nagyvárosi újságíró megteheti, hogy egy-egy területre koncentrálva, szakértővé is váljon. Mi ezt nem tehetjük meg, így aztán minden téma a miénk. Panaszra azonban nincs okunk, mert ami a hátrányunk, éppenséggel az előnyünk is.

Idősebb, vidéki kollégák jó szívvel ajánlották: „tarts távolságot mindenkitől, de vigyázz, messzire se menj!”. Milyen igazuk volt! Hírekhez csak akkor jutunk, ha az események közelében maradunk, de az is igaz, hogy bátran, elfogulatlanul csak bizonyos távolságtartással lehet a valóságot megírni. Ezt a kényes egyensúlyt igyekeztem örök életemben megtalálnom. Néha sikerült, néha nem.

Több évet töltöttem e nemes és gyönyörű pályán. Sok nehézséggel, kellemetlenséggel néztem szembe, mégis ha valaki megkérdezné, hogy újra végig mennék-e ezen a rögös útszakaszon, gondolkodás nélkül igennel felelnék.