Katzler Hilda költő, tanár, újságíró, rendező. Egerben született, sokáig Szombathelyen lakott, ma Budapesten él. Eddig két verses kötete jelent meg. A Magyar Újságírók Közössége irodavezetője, tagja a Magyar Pen Clubnak és a Magyar Nemzeti Írószövetségnek! Vele beszélgettem.

–Percy Bysshe Shelley azt mondta, hogy a költők a világ el nem ismert törvényhozói. Azóta eltel több mint kétszáz év, szerinted ki a költő és napjainkban mi a feladata?

-Nagyon jó mondás! Shelley-vel válaszolok:,,A költők, éppúgy, mint a filozófusok, festők, szobrászok és zenészek, egyik értelemben teremtői és a másikban teremtményei a koroknak.” Kicsit bővebben: Nem mindig az a költő, aki annak vallja magát.Ennél azért több kell! Tehetség, szakmai felkészültség, olvasottság, kellő alázat, és még sorolhatnám. Hogy mi a feladata a költőnek? Nehéz kérdés! Mindenképpen a tanítás, a nevelés, a szórakoztatás, a vigasznyújtás, az esztétikai élmény, az aha-élmény, amely nagyon erős tud lenni kellő pillanatban, és sokat segíthet nehéz helyzetekben vagy a problémamegoldásban.

-Petőfi Sándor viszont azt vallotta: „A költő feladata tehát, hogy a szabadság útja felé vezesse népét, s az emberiséget.” Vajon egy művész lehet jó vezető?

-Mindenképpen! Amúgy ez, szerintem, személyiségfüggő. A művész, jó esetben, reflektorfényben van, és ezt ki is kellene használnia a jó ügyek érdekében, hiszen sokan figyelnek, és sokan hallgatnak rá. Ez minden művész kezében egyben hatalom is, amely nagy felelősséggel jár! Soha nem szabadna vele visszaélni! Sajnos, erre is van jó néhány példa.

-Szerinted szerencsés, ha egy író politikai szerepet vállal?

-Nagyon sok író vállal, vállalt politikai szerepet az idők folyamán. Szerintem szükséges rossz! A köznek hasznos lehet, az írónak nem biztos, hogy  mindig az. Nagyon nehéz letenni a voksot valami mellett vagy valami ellen, és annak vállalni a következményeit. Az írott és a kimondott szónak hatalma van, és ez fegyver lehet. Jóra és rosszra is használható.

-Nemrég jelent meg egy könyv Mi a költészet? címmel, ahol kortárs magyar szerzők vallanak a költészetről. Számodra mi a költészet?

-Madár János, József Attila-díjas költő a szerkesztője. Olvastam, nagyon izgalmasan boncolgatja a költészet mibenlétét, neves művészek és személyiségek révén. A téma, természetesen, kimeríthetetlen és megválaszolhatatlan, de nagyon jó elmerengeni rajta. Álljon itt egy idézet Finta Éva kárpátaljai költő tollából: ,,… a költészet, minden egyéb tulajdonsága mellett, INDULATI műfaj. Csak bizonyos hőfokon izzanak fel a fogalmak, képek, gondolatok. A versnek nem elég jól megírtnak lennie. Sőt: olykor bocsánatos bűnei bűneivel együtt vonul be egy-egy mű a halhatatlanság birodalmába.”

A könyv érdekesnél érdekesebb gondolataival azonosulva nekem a költészet, mint olvasónak és versírónak egyaránt, katarzist jelent. Néha borzongató katarzist!

-A költészetnél maradva, sokszor hallom, amikor a mostanság divatos prózaversek térnyerése miatt dohogsz. Mi a gond a próza vagy a szabad verssel?

-Már a nevében benne van az ellentmondás, amely egyben a lényege is: átmenet a próza és a vers között.  Prózaformában írt, rövid mű, amely költemény, nagyfokú költői intenzitással. Sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni a prózakölteményeket a rövid, önálló prózai művektől. Ennek talán az is oka lehet, hogy a műfaj meghatározása sem egységes, sokszor ellentmondásos.

Mikor prózaköltemény egy alkotás, tehát? Szellemesnek találtam Ősi János írásában (Prózaköltemények a Nyugat korszakától 1989-ig) a következőket: ,,A prózakölteménynek minősítés kritériuma minden rövid, prózai mű esetében az, hogy az adott mű költemény vagy sem.” Tessék! Miénk a döntés!

Érdekesnek találtam Babits és Kassák vitáját a Nyugatban, a témával kapcsolatban: ,, …a prózaköltemény egyhangú, unalmas, felszínes műforma…”

Az egyik vélemény! A másik, az avantgárd  felől viszont: ,,… a lényeglátás, a lényeg kifejezésének formája…” 

Lehet vitatkozni. Talán ezért nem rajongok ezért a műfajért, e tekintetben Babits véleményét osztom.

A másik ok: szerintem nagyon nehéz jó prózaverset vagy jó szabad verset írni, különben, a kettő nem ugyanaz, minden támpont és kapaszkodó nélkül. Akinek nem zsigerből jön, ne is próbálkozzon vele! Olvastam nagyon jó prózaverseket és nagyon jó szabad verseket, és fordítva is.

A prózaverset íróknál olyan érzésem támad néha, mintha azért választanák ezt a műfajt, hogy megússzák a hiányosságokból és a tehetségtelenségből fakadó problémákat. Sajnos, hamar kiderül a hozzá nem értés!

-2018-tól a MÚK irodavezetője vagy, időközben az egykor patinás és többezer taggal bíró szakmai szervezet újra kezd lábra állni, szinte naponta jelentkeznek új tagok. A magyar nemzet sajátos helyzetéből fakadóan a MÚK-ot nevezhetjük nemzetközi szervezetnek is, mivel a tagjai között a magyar mellett, román, szlovák, ukrán, horvát és svájci állampolgárok is vannak. Beszélnél az olvasóknak erről?

-Valóban, a Magyar Újságírók Közössége egy régi szervezet, amely lassanként nemzetközivé válik. Nagyon sok határon túli barátunk és ismerősünk van, most már tagjaink is, akiket személyesen vagy a világhálóról ismerünk, és nem csak az újságírással, hanem a szépirodalommal is foglalkoznak. Magyarországon kívül endszeresen járunk Kárpátaljára szakmai találkozókra, irodalmi rendezvényekre, de voltunk már Szlovákiában, Ausztriában, nemrég pedig Erdélyben, Gyergyószárhegyen és Gyergyószentmiklóson, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének a meghívására. Lengyel Jánost és engem tiszteletbeli tagukká fogadtak, és tőlük is többen jelentkeztek a MÚK közösségébe. Tagjaink vannak a Felvidékről, Kárpátaljáról, immár Erdélyből is. Reméljük, hogy jövőre Svájcba is eljutunk az ottani magyar közösség és állandó szerzőnk, A. Túri Zsuzsa író-költő meghívására.

-Alapító elnökségi tagja vagy a Magyar Nemzeti Írószövetségnek, Magyarországon már korábban is több szakmai szervezet működött, miért volt szükség egy újabbra?

-Az újra mindig akkor van szükség, amikor a meglévő, vagy a régi, már nem felel meg az elvárásainknak vagy a céljainknak. Nyilván, ez akkor ideális, ha valóban megtaláljuk abban az újban a számításainkat.

-A MÚK Magyar Múzsa című folyóiratát 2017-ben alapították újra, te a szerzője és lektora is vagy. Sajnos a terjesztés még nincs megnyugtatóan megoldva, ezért, ahogy a főszerkesztő, dr. Lovas Dániel mondta, gerilla-módszerrel folyik a terjesztés. Beavatnád az olvasókat, ez hogyan is történik?

-Ne gondoljunk semmi rosszra! A ,,gerillamódszer” azt jelenti, hogy nem terjesztők, könyvesboltok útján, saját magunk kezdtük el terjeszteni a Magyar Múzsát a környezetünkben, valamint az utazásaink során, könyvtárakban, iskolákban, múzeumokban, és mindenhol, amerre csak megfordultunk. Természetesen, beleértve a külföldi utazásainkat is. Eleinte meglehetősen improvizatív volt ez a tevékenységünk, mára viszont már tudatosan szervezünk, és ezt a nem kevés munkát Lengyel János író, aki a terjesztésért felelős, tartja kézben, tervezi, koordinálja. Amellett, hogy a folyóiratot elektronikus formában a MÚK oldalán is el lehet olvasni, példányai Magyarországon kívül eljutottak Ukrajnába, Szlovákiába, Szerbiába, Németországba, Ausztriába, Angliába, Dániába, Svájcba, Svédországba, Kanadába, Norvégiába és az USA-ba is.

-Idén tagja lettél a Magyar Pen Clubnak. Ki lehet tagja ennek a patinás szervezetnek, hogyan zajlik a felvétel?

-Nagy megtiszteltetés számomra, hogy felvételt nyertem ebbe nagy múltú, patinás szervezetbe. Két olyan ajánló kellett, aki tagja a szervezetnek, valamint két kötet, és egy felvételi kérvény benyújtása, szakmai önéletrajzzal. No persze, szakmai teljesítmény, publikációk. A tisztújító közgyűlésen, a tisztségviselők megválasztása és egyéb hivatalos beszámolók után, következett az új tagok bemutatkozása, és a szavazás a felvételükről.

Nagyon izgalmas volt, annyira, hogy amikor én következtem, zavaromban azt találtam mondani, hogy az első kötetem 1916-ban jelent meg. Persze, mindezt nagy derültség fogadta, a titkár meg is jegyezte, hogy ehhez képest egész jól tartom magam.

-Mostanában keveset írsz, verseid szinte csak a Magyar Múzsában jelennek meg. Mi ennek az oka, alkotói válság, vagy éppen a töltekezés korszakát éled?

-Nem érzem, hogy alkotói válságban lennék. Ez talán akkor lenne kellemetlen, ha az írásból élnék, de nem így van. Kell egy kis szünet! Jól mondod, most töltekezem. Sokat olvasok, főként kortársakat, akár a kukából is. Régi tervem a novellaírás (már írtam hármat), amikor eljön az idő, belevágok.

-Köszönöm a beszélgetést! Jó egészséget és sok sikert kívánok a további munkához!

Az interjút lejegyezte if. Mitracsek Ödön