Kezdőlap » Laudációk

SZALKI BERNÁTH ATTILA:

2016. március 17.

bernáth a.Szalkszentmártonon, a 110 Petőfi-vers keletkezének falujában születtem 1935-ben. Szüleim korai válása miatt ide-oda dobált a sors. Életem legnagyobb pofonját kulák-származásom miatt „érdemeltem” ki a proletárdiktatúra államától 15 évesen. Nem engedtek továbbtanulni.

Személyemben is meg akarhatták törni a volt uralkodói osztályok műveltségi monopóliumát. Csak az volt a szépséghibája ennek a történelmi „igazságtevésnek”, hogy paraszt őseim közül senki nemhogy felsőfokú, de még középiskolai végzettséggel sem rendelkezett. Majdnem évtizednyi késéssel aztán minden iskolai végzettségemet — jogosítvány, szakmunkás-bizonyítvány, gimnáziumi érettségi, magyar-történelem szakos egyetemi diploma, bölcsészdoktori cím — munka, zömmel fizikai munka mellett szereztem. Sorsom ilyen alakulása miatt sohasem éreztem gyűlöletet, de keserűséget igen.

Küzdelmes életem során voltam földműves, segédmunkás, gépkocsivezető, szakmunkás és 25 évig szakmunkás-képző iskolai tanár. Ez utóbbi idején megízleltem a tanítás minden szépségét és keservét.

Különböző lapoknál publikáltam, szívesen látott külsős munkatársként.. Ebbéli munkásságom zöme pedagógiai publicisztika, a magam erejének megfelelően igyekeztem bírálattal, építő javaslatokkal is szolgálni a magyar oktatásügyet.

Szerény írói tevékenységemben szerettem volna megmutatni önmagamon túl azt a világot is, amelybe — a sors természeténél fogva megkérdezésem nélkül — ide-csöppentem, s melynek élő és élettelen, kis és nagy dolgaihoz SZENV-ek kapcsolnak: a rokon- és ellenszenv, a szenvedély és a szenvedés…

A költészet és a magyar nyelv — de minden nyelv – iránti tisztelet, vonzalom erősen él bennem. Ezzel függ össze, hogy mintegy tíz évvel ezelőtt elkezdtem németből verseket fordítani. Több mint tíz kötetben és két internetes irodalmi portálon olvashatók fordításaim, melyeknek száma eléri az ötszázat. 2012-ben a Magyarul Bábelben internetes portálon elnyertem „Az év fordítója” címet.

Anatole France-szel együtt vallom: „A munka olykor boldoggá, és mindig elviselhetővé teszi az életet.” A költészet pedig — a lélek zenéje — tanít, nevel, szórakoztat, gyönyörködtet.

Az emberiségről, benne gyarló magamról, nem lehet jó véleményem. De vallom két unokás nagyapaként is: nincs nagyobb dolog a világon a szeretetnél!