Kezdőlap » Médiavilág

Felhívás a szerkesztőkhöz!

2010. június 2.

A rendkívüli ár- és belvízhelyzetre tekintettel kérjük az Önök szerkesztőségét is, hogy kapcsolódó híradásaikhoz folyamatosan szerkesszék hozzá az alábbi két mondatot azért, hogy szervezeteink gyűjtését segítsék:

„A 1752-es Nemzeti Segélyvonalra már több mint napi 100 ezer telefonhívás fut be a károsultak támogatására . A 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadomány juttatható el az ár- és belvízkárosultakhoz az öt legnagyobb magyar karitatív szervezeten keresztül.”

Köszönet a sajtó felelősségteljes támogatásáért!

A Nemzeti Segélyvonal Kuratóriuma:

Lehel László (soros elnök), igazgató, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Écsy Gábor országos karitász igazgató, Katolikus Karitász
Kozma Imre elnök, Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Selymes Erik főigazgató, Magyar Vöröskereszt
Szenczy Sándor elnök, Magyar Baptista Szeretetszolgálat
Dr. Tatár Attila főigazgató, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Debrei Csaba vezérigazgató, Hírtőzsde Holding Zrt.
Utóirat: A www.nsv.hu főoldalán lévő gyűjtőszámlálón pillanatról pillanatra látható a telefonszolgáltatóktól összefutó telefonadományok száma.