Winternitz Ferenc laudációja

Elmondta: Kósa Csaba

Egyéni látásmódú fotóművész és fotóriporter, Vidék-Magyarország életének hiteles és fáradhatatlan képi krónikása.
1940. július 5-én született Siklóson, ahol édesapja járás főszolgabírója volt. 1944-ben a nyilasok internálták őt, majd 1945-től a kommunisták tették lehetetlenné az egész család életét.
Pályakezdése igen nehéz volt tehát. A pécsi Széchenyi Gimnáziumba szó szerint „besírta” magát. Itt érettségizett 1958-ban jeles eredménnyel. Továbbtanulásról szó sem lehetett „minősítése: osztályidegen”.
Fényképész lett, 1960-ban letette a szakmunkásvizsgát, 1965-ben mestervizsgát tett. A Baranya Megyei Fényszöv. Fotoriport Irodájában dolgozott, mellette külső munkatársa „tudósítója” volt a Dunántúli Naplónak és az Esti Pécsi Naplónak 1961-1972 között.
1972-ben Mohácsra költözött, itt dolgozott fényképész-fotóriporterként nyugdíjas koráig. A fotóművészettel 1966 óta foglalkozik aktívan, eleinte szabadúszóként, majd a Kaposvári Fotóklub tagjaként.
Hazai és nemzetközi kiállításokon szerepeltem sikerrel. Több képét képeit díjazták ( Barátság hídja, Vitkovice, Román Nemzeti Szalon, Kalinyingrád stb)
Önálló kiállítása volt 1986-ban Mohácson, 1991-ben Budapesten a Parlament Kupolacsarnokában ( A „ Parlamenti portrék és pillanatok” című kiállítást Szabad György házelnök nyitotta meg, Mohácson szintén bemutatták a képeit. A kiállítást Antall József miniszterelnök nyitotta meg, 1991 augusztusában. Ez az anyag 1992-ben Pécsett, majd Szigetváron volt látható.
1966 óta tagja a MÚK-nak. 2000-2003 között a Mohácsi Csele TV operatőre volt, a napi tudósítások mellett három dokumentumfilmet is készített, melyeket a „Hálózat TV”mutatott be. („Mohácsi Busójárás”,”Mohács zenei élete”, „Mohács-Bóly fehérborút”).
2009. március 20-án nyílt meg Mohácson „Életmű” kiállítása. Ez a 62 képből álló anyag 2009. augusztus 10–16 között Isztambulban volt látható. A török meghívók és vendéglátók névre szóló dísz plakettel jutalmazták a műveit.
Méltó hazai elismertsége még várat magára. Mi az első lépést most megtettük.

Kategória: Laudációk

About Author

Írj egy hozzászólást...

Csak a regisztrált felhasználók tud nyilatkozni.