Ünnepi megemlékezés keretében megnyílt székházunkban a MÚK 3. Tavaszi Tárlata

Ünnepi megemlékezéssel március 12-én megnyílt székházunkban a MÚK 3. Tavaszi Tárlata. Albert Béla tagtársunk zongorajátéka után Mohai Gábor előadóművész, aki ugyancsak tagunk, elszavalta Döbrentei Kornél Magyar invalidus című versét. Ünnepi beszédet dr. Lovas Dániel, a MÚK elnöke mondott. A képzőművészeti kiállítást Garami Gréta művészettörténész nyitotta meg. Madár János, a MÚK alelnöke pedig bemutatta a Magyar Múzsa folyóirat frissen megjelent, március számát. Díszvendégünk Vásáry Tamás karnagy volt. A róla készült portré szintén szerepelt a kiállított festmények között.

A 3. Tavaszi Tárlat díjazottjai: Serényi H. Zsigmond (aranydiploma), Atlasz Gábor és László Dániel (ezüstdiploma). A kiállítás április közepéig látogatható hétfőn, szerdán és csütörtökön a délelőtti órákban, vagy a MÚK titkárságával történő időpontegyeztetéssel.

Mohai Gábor előadóművész szavalatát hallgatja dr. Lovas Dániel elnök (balról) és a rendezvény díszvendége, Vásáry Tamás
A MÚK elnökének ünnepi beszéde, a falon Mészáros Borbála Vásáry Tamásról készített festménye
Az ünnepi megemlékezés résztvevői, jobbra Haeffler András rádiós újságíró, közösségünk tagja, akinek munkásságát idei nemzeti ünnepünkön Táncsics-díjjal ismerték el
Kategória: Médiavilág

About Author