Koszorúzás a Műteremházban a Magyar Festészet Napján

Megjelent a Magyar Múzsa 2019. szeptemberi számában

Előző elnökünk tavalyi halálát követően a MÚK újabb meghatározó személyiségétől búcsúzunk: életének 71. évében rövid betegség után elhunyt Szitnyai Jenő sajtószabadság-díjas kollégánk. Részt vett, hozzá is szólt legutóbbi közgyűlésünkön. Épp az egyik média-testületbe szerettük volna jelölni, mint a MÚK képviselőjét, amikor megérkezett betegségének híre. Majd nem sokkal később a megrendítő halálhír. Hatalmas űrt hagyott maga után, hiányzik mindannyiunknak! Értékes szakmai pályafutását, szeretetteljes személyiségét leánya, Szitnyai Krisztina emlékező soraival idézzük fel:
Pályáját a Pest megyei Hírlapnál kezdte, majd a Magyar Rádió munkatársa lett. Petres István oldalán megalapítója a hazai újságírás első szolgáltató rovatának, …

Tisztelettel meghívjuk, szeretett elnökünk, Kósa Csaba búcsúztatására.
A gyászjelentés a mellékletben olvasható.
A Makovecz teremben rendezett búcsúztatást követően minden tagtársunkat szeretettel várjuk 16 órától a MÚK székházában egy közös emlékezésre.
MÚK elnöksége és a gyászoló Család

A Magyar Újságírók Közösségének Elnöksége
szomorúan tudatja, hogy pályatársunk,
Kósa Csaba (1943-2016)
író, újságíró, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke,

a Magyar Írószövetség tagja,
életének 74. évében, rövid betegséget követően, váratlanul elhunyt.
A MÚK saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedünk.
A Magyar Írószövetség így emlékezett meg elhunyt elnökünkről:
Kósa Csaba 1943. május 9-én született Esztergomban. Szűkebb szülőhazájának azonban a Vasi Hegyhátat tartotta. Újságírói pályáját az Esti Hírlap szerkesztőségében kezdte, ahol vidékjáró riporter volt. 1974 és 1977 között a Népszava című napilap, majd a Hétfői Hírek munkatársa. 1985 és 1990 között a Népszava –hétvégeken megjelenő – Szép Szó irodalmi …

 
Aki megkíván egy kis jó, friss, zamatos falusi levegőt, csak üs­se fel a Mikszáth Kálmán könyvét. Mindegy, akármelyiket, akár­hol, rögtön napsütésbe kerül, zöld búza- és rozstáblák nyílnak meg előtte, amelyekben virít a pipacs, a búzavirág, s százféle szebbnél szebb vadvirág, s amely fölött jó levegő árad, s körös­körül szép szelíden hullámzanak a nógrádi, sárosi, gömöri dom­bok, apró fia-hegyek.
Kedves vidék s van valami sajátságos naiv, lágy tónusa, amely színekben, vonalakban, s magában az életben, amely itt virul, egyformán uralkodik. A mokány magyar egyre fogy, a jámbor tót egyre sűrűbben búvík elő, …

Százhuszonöt esztendeje született, virágvasárnap. A kertben tavaszi aranypor szitált.
Bölcsője fölé egy aggastyán hajolt. Homlokán kardvágás, haja, szakálla hófehér, szeme tengerkék. Hahotázott az örömtől.  Ő volt a legendás Kosztolányi nagyapa, az élő regényhős, aki a szabadságharc bukása után Kossuth Lajos kíséretében menekült Törökországba.  Ismerte jól Petőfit is: a költő őrnagyként, ő századosként szolgált az erdélyi hadszíntéren, Bem apónál.  Törökországból Amerikába hajózott. Kikötői munkásként zsákokat cipelt, végül énekesként kereste a kenyerét. Hazahozott pénzéből házat épít Szabadkán, fia gimnáziumi igazgató lesz, unkája pedig…
Unokája Kosztolányi Dezső, a múlt századi magyar irodalom és újságírás nagymestere. …

Ő a boldog író.
Mikor ünnepelték Szegeden, azzal hárította el a tapsokat, hogy ő nem dolgozott, csak mulatott, játszott, mint a gyerek. Könyveket játszott, irodalmat és halha­tatlanságot. Játék közben elveszítjük az időérzékünket. Az évekből napok lesznek, a percekből századok, és a tér is eltolódik, kitágul, vagy összezsugorodik, játé­kaink magasba nőnek, és az ég lehajlik a szobánkra. Negyven év múlt el? vagy negyven nap? vagy talán csak negyven óra? Nem tudni. Hol játszottunk? egy szoba padlóján? egy ország homokporondján, vagy a végtelenben? Bajos eldönteni. Az író csak annyit lát, hogy egyszerre gyertyákat …

Készüljön el az olvasó a legrendkívülibb dologra. Egy oly fölfedezésre, mely megdöbbenti az egész kormányt, és felnyitja az olvasó-világ szemeit.
Ilyen eset nem fordult elő még az annálékban. De hadd kezdjem a kezdeténél.
Valami apró dolgon disputáltunk össze a kedves kis unokahúgommal, Annával; olyasfélén, hogy Daudet írta-e a Nábobot vagy Jókai?
Abban állapodtunk meg, hogy a vesztes fél egy üres lapot ad a névaláírásával, amibe joga van azt írni be a nyertesnek, amit akar.
Én vesztettem, Anna kapta a fehér lapot, de nem azt írta be a gonosz, amit én óhajtottam volna (hogy ti. …